Elfogták a tolvajt, aki a tanévzáró alatt végigfosztotta az osztálytermeket egy angyalföldi iskolában

Desktop
a kép illusztráció

Az angyalföldi Németh László Gimnáziumban garázdálkodott egy tolvaj a tanévzáró ünnepség alatt, júniusban. Míg az osztályok levonultak az iskola udvarára az ünnepségre, ezalatt őrizetlenül maradtak az osztálytermek, ezt használta ki a tolvaj: a 45 éves salgótarjáni Ny. István mobiltelefonokat, bankkártyát és pénzt lopott több mint kétmillió forint értékben. A férfi a bankkártyát később megpróbálta internetes vásárlásra használni, de nem tudott fizetni vele.

A XIII. kerületi rendőrkapitányság nyomozói azonosították az elkövetőt és június 28-án elfogatóparancsot adtak ki ellene. A rendőrök a férfit augusztus 21-én délután a XIII. kerületben, a Béke utca és a Frangepán utca kereszteződésénél lévő villamosmegállóban elfogták - írja a police.hu.

A nyomozók Ny. Istvánt – őrizetbe vétele mellett – lopás és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amelyen azt is beismerte, hogy 2019 áprilisában egy szombathelyi gimnázium öltözőjéből is lopott, illetve Újpesten is hasonló jellegű bűncselekményt követett el. 

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?