A bíróság szerint tisztességtelen a BKK pótdíjazása

Desktop
(fotó: MTI)
(fotó: MTI)

Pert vesztett a BKK egy megbüntetett utassal szemben, mivel a pótdíjkövetelés mértéke 92-szerese a jegyárnak, ez pedig tisztességtelen a II. és III. kerületi Bíróság szerint.

Az utast 2015 őszén bírságolták meg a BKK ellenőrei. A közlekedési cég csaknem egy évvel később fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezett az utassal szemben, aki perre vitte az ügyet. Ügyvédje szerint ugyanis a követelés alapjául meghatározott általános szerződési feltétel tisztességtelen – írta meg az Index.

A bíróság a BKK pótdíját összehasonlította a parkolási pótdíjjal (ami 15 napon belüli befizetés esetén jellemzően az egy órai várakozási díj 12-14-szerese, 15 nap után pedig a 40-szerese, ráadásul nem kamatozik). Ehhez képest a BKK pótdíja már 30 napon belül 45-szörös, azon túl pedig 92-szeres fizetési kötelezettséget jelent. Ez a bíróság szerint nyilvánvalóan sérti a Polgári Törvénykönyv meghatározott pontját. Mivel pedig ez a szerződési feltétel tisztességtelensége miatt érvénytelen, a bíróság elutasította a BKK követelését.

Az ügyvéd szerint a BKK-nak új pótdíjszabást kell alkotnia. Mint az Indexnek kifejtette: az ítélet alapján a 32 000 forintos követelésekre alapított perek valószínűleg az esetek többségében megnyerhetőek, és a BKK által – az immáron jogerősen is megállapított – tisztességtelen pótdíj összeg alapján megnyert perek tekintetében is érdemes lehet az újrafelvétel kérdését megvizsgálni.

A BKK jelenlegi pótdíjazása:

A megbüntetett utasnak a helyszínen – vagy 2 munkanapon belül a kijelölt ügyfélszolgálatokon (Akácfa utca, Deák tér, Kelenföld, Széll Kálmán tér) – 8 ezer forintot, azt követően, 30 napon belül, 16 ezer forintot kell befizetni. Aki csak 30 nap után rendezi a pótdíjtartozását annak már 32 500 forintot kell fizetnie. Abban az esetben, ha valaki csak otthon felejtette a bérletét, 5 munkanapon belül lehetősége van 2 ezer forintos kezelési költség megfizetése mellett a bérlet utólagos bemutatására.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek