Pár napon belül kinyithat a Dagály fürdő!

Desktop
Forrás: Mentsük meg a Dagály Fürdőt! Facebook-csoport

Lassan elkészülnek a felújítással, így pár napon belül újra strandolhatunk a Dagályon.

A Mentsük meg a Dagály Fürdőt! Facebook-csoport szerkesztői bent jártak a strandon és Varga Csabától, a Duna Aréna üzemeltetési igazgatójától az alábbi információkat tudták meg:

Amennyiben a kivitelezést végző Market Zrt. átadja a területet, a Dagály Fürdő augusztus 10-én teljes egészében megnyílik. 

2018 december 31-ig a Budapest 2017 Nonprofit Kft. üzemelteti mind a Duna Arénát, mind a Dagály Fürdőt. A BP 2017 Kft. és a BGYH Zrt. jelenleg tárgyalásokat folytat a Dagály Fürdő üzemeltetéséről. Aláírt szerződés még nincs, de az együttműködés úgy tűnik, nem ütközik majd akadályokba. A Duna Aréna és a Dagály Fürdő külön fog működni, összevont jegyek ebben az évben biztosan nem lesznek.

A Duna Aréna rendezvényei nem lesznek hatással a Dagály Fürdőre, a sportolóknak ott nem lesz foglalt vízfelület, csak kizárólag a Duna Arénában. Versenyző csak abban az esetben mehet át úszni, pihenni, amennyiben jegyet vásárol. Tehát: ha a fürdő megnyit, az év végéig biztosított lesz a korlátozásmentes lakossági használata. Ebbe beletartoznak a wellness egységek (szauna, gőz, stb.) is. 

A Duna Arénában a lakosság számára is megnyitott 50-es medence használatát a sportrendezvények nem fogják zavarni (ez a medence 11 és 14 óra között használható már, belépő ára a felnőtteknek 800 forint). 

A fürdő nyári bejáratánál újjáépült a Béke kút. A „Pillangó” medencék helyreállítása a végéhez közeledik, már felszerelték a korlátokat, nyakzuhanyokat, a gyermekmedence feletti, napvitorlát tartó oszlopokat. A terület parkosítása is befejeződik, csak az aréna tövében zajlanak földmunkák. Újdonság, hogy a gyermek és a tanmedence között egy új vizes játszótér épült. A déli részen elkészült a „Dunai Hajós” tematikus játszótér, az ide tervezett sporteszközök viszont ezidáig még nem lettek telepítve - írja a Facebook-csoport, melynek oldalán sok fotót láthattok az aktuális helyzetről.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?