Távhőkörgyűrű épül a városban

Desktop
(fotó: Farkas András)

Már dolgozik a Főtáv a budapesti távhőkörgyűrű közel kétmilliárd forintba kerülő északi szakaszán - írja a napi.hu.

Folyamatban van az Angyalföld és Kispest közötti távhővezeték építése, mely része a különálló hőkörzetek összekötését célzó hőgyűrűnek. A vezeték építése 2019 októberéig tart majd, a munka hat fő ütemből áll, amelynek során egyebek között az M1-es metró alatt is átvezetik a távhővezetéket.

A hőkörzetek összekapcsolásával a főváros eddig távhővel el nem látott belső területein is megnyílik a lehetőség távhőszolgáltatásra.

A társaság még ebben az évben szeretné megépíteni a Kispest-Angyalföld távvezeték déli szakaszát a Fertő utcától a Kőbányai úton lévő északi járműjavítóig, és ezzel együtt hőszolgáltatást biztosítani az Eiffel műhelyház működéséhez.

Épül majd továbbá egy szintén stratégiai gerincvezeték a XIII. kerületi Tahi út - Tatai úton is.

A kéménymentes belváros programban pedig lefektetik a Rác fürdőtől a Városház utcáig, vagyis az Erzsébet hídon átvezetve a belvárosi gerincvezeték első szakaszát is - olvasható a portálon.

A távhő kényelmes és környezetbarát fűtési mód, hiszen a fogyasztónak nem kell sem az üzemltetéssel, karbantartással, sem a kibocsátott káros anyagokkal foglalkoznia, készen kapja a hőt. A szolgáltatás biztonságos is egyben, mivel nincs a felhasználónál tüzelőberendezés, így veszély sem áll fenn.

A távhővel a szmog is csökkenthető, hiszen a hőenergia előállítása és a káros égéstermékek kibocsátása nem a lakóterületen történik, hanem attól távol, így nem szennyezi a lakott területek levegőjét.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?