Babaváró hitel: ezen csúszhatsz el az igényléskor!

Desktop
a kép illusztráció

Tudod, miért húzódik el a babaváró hitel megítélése? A Bank360 utánajárt, mi a probléma.

Sokan kaptak ugyanis olyan TB-igazolást, amelyet a bankok nem tudnak elfogadni. Ez napokkal hosszabbíthatja meg az igénylési folyamatot, mert hiánypótlásra van szükség. 

Július elsejétől lehet igényelni a 10 millió forintos babaváró hitelt, ekkortól lehet kikérni a hiteligényléshez feltétlenül szükséges TB-jogviszony igazolást is a kormányablakoktól és járási hivataloktól. Hosszú sor alakult ki a dokumentumért, amelyet nyolc napon belül állít ki a hatóság.

Július közepére kiderült, hogy az első napokban igénylők rossz igazolásokat kaptak, amelyek nem felelnek meg a banki elvárásoknak. Csupán július 17-től érhető el az a formanyomtatvány, amely egységes, minden bank számára elfogadható. Akik most igényelnek, már megfelelő dokumentumot kapnak - írja a Bank360.

A bankok felfüggesztik a hiteligénylést és hiánypótlást kérnek azoktól, akik rossz igazolást adtak be, azaz az igénylés dátuma nem módosul.

Több bank is jelezte: jelentős az érintettek száma. Több ezren vannak, akiknek hiánypótlásra van szüksége, ám ezen ügyfelek igénylését nem utasítja el a bank, hanem az új TB-igazolás leadásával folytatható a már megkezdett hitelfelvétel. A hitel felfüggesztésre kerül, nem kell újabb igénylést leadni, kizárólag a helyesen kiállított igazolást kell leadni. 

A legfontosabb, hogy a helyes igazoláson a következő szövegrészletnek mindenképpen szerepelnie kell: „Az egészségbiztosítás nyilvántartásában a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III.12.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt feltételeknek – a 4. § (2) bekezdés szerinti
követelmények figyelembevételével – megfelel.”

A témáról a Bank360 oldalán részletesen is olvashattok!

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?